Makula
2008.06.03. 13:05 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
- Anyjuk! Inget!
Ilyenkor dobott el mindent és ment parázsért. No, a sajtárt azért szépen tette le, ki ne löttyenjen a tej. A friss parázzsal teli vasalót azután lóbálta, lóbálta, izzott a parázs, és közben egyre nézte az ura hátát. Mindig azt a nagy erős hátát látta ilyenkor, felnyírt vörös tarkóját, ahogy a tükör előtt állt és fente a borotváját. Friss inghez frissen borotválkozott mindig, akár tűzoltóbálba ment, akár templomba, akár valamelyik kurvájához. Tűzoltóbál évente kétszer volt, templomba' se fordult elő sokkal többször. Leggyakrabban hát ez utóbbi oka volt a borotválkozásnak, frissen vasalt ingnek. Tudta ezt az egész falu, tudta persze ő is. Annál simábbra vasalta a makulátlanul tisztára mosott inget. Nem viselte volna el azt a szégyent, hogy gyűrött, foltos ingben lássa bárki is az urát kilépni az ajtón. Amikor majd hajnalban tántorog hazafelé, akkor úgysem jár künn senki, úgysem látja senki bortól, sártól, hányástól, ki tudja még mitől mocskosan.
- Anyjuk! Inget! - hallotta ismét az utóbbi években mind hörgősebbre váló odítást. Este hét felé járt, hajnal óta talpon volt, most fogott volna hozzá a vacsorához. Azt az ura mindig megvárta. Szerette a főztjit, azt mondta, úgy főz, akár az anyja. Az anyósa sehogy se főzött, urizáló asszonyság volt, cselédet, szakácsnőt tartott, bele is rokkant szegény apósa, őt is neki kellett ápolnia éveken át. Akkor tanulta el az erdélyből való szakácsnőtől ura kedvenc ételeit.
- Hát a vacsora? Nem várja meg kend? Kedvence lesz, tárkonyos csirke kacsatöpörtyűs puliszkával. - Ne feleseljen nekem! Inget, ne mondjam még egyszer!
Nem jutott eszébe, hogy aznap lesz a tűzoltóbál, olyankor az ura nem vacsorázott otthon. Evésben-ivásban állnia kellett a strapát.
A pofont nem bánta, meg is szokta már, no meg az ereje sem volt már a rég - érezte ezt az ura is, ezért fogta az asztalról a jó zsíros töpörtyűvel teli tálkát, és csak úgy vaktában elhajította.
Repült a tál, repült szanaszét a sok illatosra sütött töpörtyű is - jó estéje lesz a kutyának, gondolta egy pillanatig szinte vidáman. Hanem aztán látta, hogy a zsíros darabok egy része a stócban álló ingek felé hullik...
- Inget!
Fogta a vasalót, lóbálta, lóbálta, izzott a parázs, csak lóbálta tovább... Nem volt mit vasalnia, folt esett a mosott ingekre. Nézte az urát, nézte a nagy hátát, ahogy mindig, nézte, ahogy feni a borotvát, nézte a foltokat az ingeken, közben lóbálta egyre a vasalót... Mikor az befejezte a borotválkozást, megfordult, nyúlt volna a tiszta vasalt ingért. A vasalóban a parázs lángra kapott, úgy lóbálta, olyan lendülettel, hogy alig bírta már tartani... aztán el is engedte.
Ahogy homlokon találta urát, és ahogy az csuklott össze az ütéstől, úgy rogyott össze hang nélkül ő is. Szinte egyszerre értek a földre. A parázs belekapott a véres fejbe, lángra kapott az ingeken. Ekkor felállt, hamar eloltotta a kelő tüzeket. A halom alján a legalsó inget valami vakszerencse megóvta zsírtól, parázstól, tűztől. Fogta a véres vasalót, ahogy lóbálni kezdte, érezte a pörkölődő vér szagát. Ki kell még vasalnia ezt az utolsó inget - szégyenben is maradna, ha az urát gyűrött ingben temetnék el.
5 komment · 1 trackback
Címkék: nő irodalom férfi
nemzeti nátha
2008.05.27. 13:11 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
A nemzeti nátháról (giccsmagyaroknak: Nemzeti nátha) sok jót és rosszat el lehet mondani, de van egy tagadhatatlan előnye ebben a konstansválasztásikampányos-mindenrőlnépszavazósós-hetvenkétóránbelülkormányváltásakarósos- szemkilövetőstörpepártozós-koronaúsztatósbányásozós- deéncsinálomareformotnemte-nemismertén-deaznemreformhanemnépnyúzás-temegdemagógvagy-temegpo
pulistahazugpopulistakomcsidemagógstbstb országban: hogy bárkit megfertőzhet, nemre, korra, vallásra, vélt és valós politikai hovatartozásra tekintet nélkül.
És az jó.
Mert legalább ilyenkor, néha-néha kiderül, hogy sokkal több bennünk a közös - még ha
huszáros-vágtázós-kurucos-lovasnemzetes műmítosz is az - mint azt vélnénk (vagy -
olykor - szeretnénk.
De ez meg nem jó. Ez sajnálatos.
Hogy pont ez a közös pont.
Hogy giccsmagyar.
Egészségünkre.
5 komment
Címkék: vélemény magyar történelem magyarország komment hülyemagyar megmondás nemzetkarakter giccsmagyar
Ne várd a májust
2008.05.19. 10:49 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Azt írja a blog.hu:
Elnézést kérünk a csökkentett üzemmódért, de május elejére olyan fantasztikus, vadonatúj belépőoldalt / blogmagazint / szórakoztatóközpontot találtok itt, hogy a Tarzan-jelmezbe öltözött Tóth Károly képviselő adja a másikat.
Na most május vége közeledik...
Nem sürgetném én, csaka blogteren annyira tarthatatlanná vált a helyzet (egy mániás depressziós elszabadult, épp a mániás fázisban:( )
No meg: igéret szép szó, ha betartják , úgy jó
p.s.: Miért nem tudok új blogot nyitni?
10 komment
Címkék: blog május bloghu
Netromana
2008.05.16. 09:51 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
kate85 és SalaS egy blogon ismerkedtek meg.
Elkezdték olvasni egymás írásait, majd rendszeres kommentelőkké váltak a másik blogján. Nem feltétlen egyetértésben, de feltétel nélküli bizalommal viseltettek egymás iránt.
A többieknek is feltűnt ez a nagy harmónia, ugratták is őket: titeket az isten is egymásnak teremtett.
A kapcsolatuk szép lassan elmélyült: előbb gyors csetelések, majd mély email-váltások; később éjszakába nyúló telefonok...
Végül elérkezett az idő, amikor személyesen is meg akarták ismerni a másikat.
Érezték, tudták: ez a kapcsolat más, valami komolyabb, mint amivel eddigi életük során valaha is találkoztak. Főleg, hogy mindent tudtak a másik magánéletéről, szerelmi ügyeiről is, és féltékenység, birtoklási vágy nélkül tudtak beszélni egymásnak sikereikről, csalódásaikról.
Készültek az első élő találkozóra, megbeszélték aggályaikat, reményeiket.
Végül eljött a nap, a találkozás napja.
kate85 fodrászhoz ment, SalaS inget vasalt...
Aztán elmúlt a megbeszélt 6 óra. Öt perccel, tízzel...
És egyikük sem tudta meg soha, hogy a másik sem ment el a találkozóra.
Isten szomorúan új pár teremtésébe kezdett.
8 komment
Címkék: internet nő net humor férfi romantika
A rugalmasság misztériuma - 2
2008.05.06. 11:23 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
előzmények
A rugalmasság misztériuma - 1
Egy Guminova emlékiratai
pneuszexuális fejlődésregény
A következő év életem legborzalmasabb és egyben leghosszabb éve volt.
Nem volt már maradásom, és mehetnékemet csak erősítette apám némiképp váratlan, de mindenképp rendkívüli halála, melyet fulladás által bekövetkezett oxigénhiány okozott. A légszomj kiváltó okát sem orvosilag, sem kriminalisztikailag nem sikerült felfedni, de gyanúnk szerint - melyben osztoztunk anyámmal (ez volt az egyik ilyen dolog az életünkben; a másik: apám - neki férje - hiánya) - gumicukor-túladagolás következtében történhetett meg a sajnálatos baleset. Mivel szándékosságot feltételeztünk, az önkezűséget pedig - mint apám jellemétől, karakterétől, habitusától teljesen idegen dolgot - egyöntetűen kizártuk, így valamelyik leeresztve elhagyott guminőcskére, laposra facsarva eldobott gumiözvegyre vagy esetleg valamely egyéb, gálánsnak éppen nevezhető, bár attól valójában meglehetősen távol álló kaland felszarvazott - és cseppet sem dalolva önkéntes - résztvevőjére gyanakodtunk.
A gyászban anyám eladdig számomra ismeretlen rugalmasságáról tett tanúbizonyságot - idő előtt feloldott a gyámság alól örökségem jelentős részét hozzáférhetővé téve számomra, és mintegy buzdított is az indulásra.
Így tehát tizenhatodik születésnapom másnapján nekivágtam az ismeretlen nagyvilágnak.
Az ismeretlen nagyvilág - anyám meglesett gumibarátnője személyében - tárt karokkal és befogadó öllel várt.
A hölgy igazi mesterem lett, kitanított mindenre, aminek hasznát vehettem guminőügyeim során, megtanított a társasági élet ismert és titkos szabályaira, a praktikákra, mellyel meglágyíthatóak a gumiszívek, trükkökre, melyekkel legyőzhetők a vetélytársak.
Nem titkoltan egyengette előbbrejutásomat, támogatott kalandjaimban - melyet ő, nem kevés eufémizmussal tapasztalatszerzésnek nevezett-, és aprólékosan beszámoltatott minden részletről, vetélytársnői testbéli (és lelki) állapotáról, feszességéről, pneumatikájáról; és olykor rosszallóan, máskor irigykedve, de leginkább hűvös tárgyilagossággal véleményezte a spirálisan mind magasabb és magasabb (egyúttal spirituálisan mind mélyebb) körökbe vezető kalandjaimat.
A legfelsőbb körök azonban zárva maradtak előttem - így tovább kellett lépnem.
Használt gumiként eldobtam jótevőmet, akit eme lépésem sem meg nem lepett, sem meg nem viselt - egykor oly legendás, lassan azonban már csak folyamatos szilikonfürdőzéssel fenntartható feszességével együtt mintha szenvedélye is múlóban lett volna.
Ezzel - tudtomon és szándékomon kívül ugyan, de bizonyosan önhibámból kifolyólag - apám méltó örökébe léptem.
2 komment
A rugalmasság misztériuma - 1
2008.04.28. 14:05 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
pneuszexuális fejlődésregény
Úgy tartják, nagy guminőcsábász vagyok, pedig valójában sosem volt igazán szerencsém a guminőkkel.
Gyermekként anyám - aki ízig-vérig modern guminő volt - csak ímmel-ámmal foglalkozott velem. A maga nyúlós-ragadós módján természetesen szeretett, de igazán soha nem érdekelte semmi más, csak a saját pneumatikája. Apámat is csupán évente kétszer láttam: születésnapomon és karácsonykor. Fiú létemre minden egyes alkalommal - koromhoz illő - babát kaptam tőle ajándékba. Az életre nevelt, mondhatnám cinikusan, de miután viszonylag zsenge koromban eltávozott, nem engedhetek meg magamnak semmiféle romboló iróniát egyre halványuló emlékképével szemben.
Dadusom, majd később annak velem egykorú leánygyermeke voltak társaim magányomban. A papás-mamás, melyet kicsiny gyermekkorunk óta folytattunk a dadus lányával és számtalan babámmal a kastély minden zugában, szinte észrevétlenül fordult felnőttesebb játszadozásokba. Így nem is tudnám megmondani, mennyi lehettem, amikor először voltam guminővel. De az biztos, hogy jóval a tizennegyedik születésnapom előtt megtörtént a dolog.
Dadusom leánya velem igen-igen kedves volt és több, mint engedékeny; valamint kifejezetten és igen fantáziadúsan buja. Bár szép egyáltalán nem volt, sőt praktikusan csúnyácskának mondhatnám leginkább. Első pneuszexuális élményem tehát távolról sem mondható ideálisnak, legalábbis ami az esztétikumot illeti.
A partin, melyet anyám tizennegyedik születésnapomra rendezett - és amelyen egyetlen korombéli fiú vagy leány sem volt, sem torta gyertyákkal, sem rendes ajándék, kivéve apám zsebméretű pumpáját, melynek jelentőségét csak évekkel később tudtam értékelni - órákon át ténferegtem az ismeretlen felnőttek között, füleltem a lovagok és guminőik szertartásos csűréscsavarásait, miközben felajzott kamaszként különösen kifinomult érzékszerveim az erotikát jelezték minden pohárka olajosan sűrű aperitífben, minden rugalmas tánclépésben, minden visszapattanó kacsintásban; minden apró sikkantásban, amikor a hideg pezsgő mintegy véletlenül ráfröccsent egy-egy szilikonozott dekoltázsra.
Végül anyám - tudtán és akaratán kívűl - mégis pompás ajándékkal kedveskedett nekem: az egyik gumibarátnőjét meglestem fürdőzés és öltözés közben, és onnantól kezdve nem érdekelt a dadus lányának traktorgumisan darabos, bár tüzes és őszinte gumiteste. A bűn - és a végzetes tévedés - útjára léptem, midőn a felületi szépséget kezdtem hajszolni. Későbbi guminőügyeim során számtalanszor megtapasztaltam, mekkorát hibázik az, ki csupán feszesség alapján ítél, és örökre elátkoztam azt a pillanatot...
11 komment
Címkék: vicc nő irodalom szex feminin text gumi macsó
Megszpemelt a Baja Feri
2008.04.22. 13:56 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Hol van már a háromigenes népszavazás..
Anno a kampány hevében Orbán Guevara és a fasz.org nem túl jelentős, ám annál kisebb médiavisszhangra lelt, melynek keretében itt is elgondolkoztunk, ki állhat vajon a háttérben?
Nos, most leleplezték magukat.
A blogteres tükörposztomra (Ki a F.A.SZ? Az Orbán Guevara-klép nyomában) ugyanis ma a következő komment érkezett:
kapcsolat.hu
2008-04-22 11:36:19 Blogverseny értékes nyereményekkel! Közéleti blogodat nevezd be a www.kapcsolat.hu -n! Nyerd meg az értékes nyeremények egyikét (pl laptop mobilinternet előfizetéssel, 200 ezer ft készpénzzel), vagy nyerj ösztöndíjat ha egyetemista vagy! részletek: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/news/id_9788
Gondoltam, valami buta szpem lehet, hiszen látszólag nagyon is off a témához képest
Majd megnéztem az említett honlapot.
Virtuális baloldali tér, remek.
De az impresszumban mit leltem?
A honlap tulajdonosa: Táncsics Mihály Alapítvány
Alapító kiadó: dr. Baja Ferenc, a kuratórium elnöke
Fasza, gondoltam ekkor: megszpemmelt a bajaferi.
De tovább gondolkoztam: hogy lehet, hogy egy közel két hónapos, mára minden aktualitását elvesztett poszt felkelti eme nagyszerű baloldali kezdeményezés szerkesztőinek figyelmét, és megtisztelnek azzal, hogy szerény posztomon szpemmelve próbálják öregbíteni haladó kezdeményezésük hírnevét?
Hiszen ha nekem és/vagy olvasóimnak szánták volna a meghívást, értelemszerűen a legfrissebb posz lett volna a célpont.
De nem, ők emlékeztek erre a posztra.
Nem vagyok álszerény, de azért az a poszt annyira nem emlékezetes, hogy hetek múltán beugorjon valakinek ...hacsak nem érintett az ügyben.
Tehát a fasz.org mögött a Támcsics Mihály Alapítvány állhat...?
Blogverseny értékes nyereményekkel!
Közéleti blogodat nevezd be a www.kapcsolat.hu -n!
Nyerd meg az értékes nyeremények egyikét (pl laptop mobilinternet előfizetéssel, 200 ezer ft készpénzzel), vagy nyerj ösztöndíjat ha egyetemista vagy!
részletek: http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/news/id_9788
2 komment
Címkék: blog politika web internet mszp orbán szavazás társadalom baja hülyemagyar
A kritikus tömeg
2008.04.10. 12:41 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
A tömeg csak a fizikában lehet kritikus.
...bár akad azért egy kivétel: a koncertjeinken megjelenő tömeg kedves nékem:)
2 komment
Címkék: blog tömeg koncert
bkw
2008.04.07. 09:36 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
A sztrájkról ittésmost nem; de BKV weboldaláról annyit: a friss hírek között SEM szerepel semmi; csak a Fővinform oldalán található tájékoztató.
...és ezt így hogy?
Szólj hozzá!
magyar poszt
2008.03.27. 09:33 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
magyar kérdés
magyar válasz
magyar védés
magyar támasz
magyar konzervatív
magyar liberális
magyar debreceni
magyar pestiális
magyar elit
magyar nép
magyar polit
magyar kép
magyar pina
magyar fasz
magyar szopás
magyar basz
magyar bulvár
magyar sötét
magyar celeb
magyar szemét
magyar menta
magyar vita
magyar funkciona
magyar bana
magyar blogger
magyar poszt
magyar komment:
3 komment
Címkék: blog politika játék magyar komment szavak szójáték
hölgykérdés
2008.03.25. 12:56 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
hölgyfelmutatás
hölgyemnővérem
hölgyhetném polgár
hölgyizél
ments meg, Hölgyünk, minket!
hegyek között, hölgyek között zakatol
hölgyvidéken és hegygerincen át
hölgyvezető
ki sok hölgyet markol, keveset fog (...bánkódni)
úrválasz
úrkutatás
úrral mutogat rá
úrkoszorú
urasmester
A kúrhatnám polgár
A kemikáliás úr
A langyosat kiköpi a Hölgy
urat úrért, hölgyet hölgyért
meta: Hölgyúr
4 komment
Címkék: blog játék szó úr hölgy szójáték úrhölgy
Vérblogger
2008.03.11. 16:45 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Testvéreim!
Vértestvéreim!
Minden kezdet véres
Ki vért vét, vért arat
Jó pap is holtig vérez
Ki vérrel él, vér által vész el
Többet vérrel, mint nyállal
Ember embernek vére
Néha véres hangulatban
az utcát járom egymagamban
Sej a mi lobogónkat véres szelek fújják
Véresebb a láncnál a kard...
2 komment
Címkék: játék szavak szójáték
Ki a F.A.SZ.? Az Orban Guevara-kép nyomában
2008.02.28. 16:01 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Azt írják magukról:
A Független Anarchisták Szövetségét olyan józanul és felelősségteljesen gondolkodó magyar állampolgárok alkotják, akik a továbbiakban nem kívánnak némán asszisztálni a politikai elit játszmáihoz. Tagjaink között vannak orvosok, jogászok, közgazdászok és ápolónők is; konzervatívan gondolkodók, szociáldemokraták, liberálisok és szabadgondolkodásúak.
Ők a F.A.SZ.
Látszólag semlegesek, politelit-ellenesek
Elég átlátszó.
Ne menj el szavazni, üzenik, és ezzel a kormánypártok oldalára állnak akarva-akaratlanul.
Akaratlanul?
A professzionális kivitelezés és néhány elszólás (Bozóki hívja fel rá a figyelmet a HVG interjújában: a 'kreatív' szó ilyen értelmű használata a marketingkommunikációs szakma sajátja) alapján egyértelmű: nem öntevékeny anarchistákkal, hanem gondosan kitervelt, profin megvalósított, kormányoldalt támogató kampánnyal van dolgunk.
De ki lehet a megrendelő?
A Fiatal Baloldal névvel vállaltan kampányol (Fekete-fehér igen-nem).
Talán SZDSZ-kötődésű reklámosoknak vagy baloldali érzelmű nagytőkések titkos akciójának köszönhető Orbán Guevara képe?:
Akárki is áll az akció mögött, profi: a domainsbyproxy.com-on keresztül intézték a foglalást, így anonimitásuk addig marad fenn, amíg ők akarják.
Így maradnak a találgatások...
7 komment
Címkék: kampány politika orbán szavazás fasz guevara
Mikroblog a makropolitikában
2008.02.27. 10:52 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
A web2 egyik vezérhajója, a twitter (a.k.a mikroblog) immár a naaaagypolitikában is tényező.
Az amerikai elnökválasztási kampány két, még talpon maradt demokrata résztvevője legalábbis használja.
Hillary Clinton és Barack Obama követőinek (follower: kb. 'bejelölték' egymást, így látják egymás bejegyzéseit) számából - Hillary: Followers 924, Obama: Followers 6,661 - még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket; bár az érdekes, hogy Hillary esetében a following 0, azaz nulla.
Magyarul ő nem kíváncsi a többiekre (a választóira... hmm)
Obamánál kb. egyforma a két szám (Following 6,793, Followers 6,661 ), de ez is csak annyit jelent: az ő stábja jobban érti-használja a twittert.
Itthoni érdekesség, hogy Orbán Viktor - vagy valaki, aki magát Orbán Viktornak adja ki:) - is ott van a twitteren, legalábbis látszólag (0 flollow, 0 twitt)
Lehet, hogy az ő online kampánystábja up-to-date-ebb, mint Gyurcsányé:?
Szólj hozzá!
Címkék: választás orbán usa gyurcsány obama twitter clinton
Bezárják a Benczúrt?
2008.02.25. 13:00 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Nem szokásom ilyesmiket közzétenni, de a Postáshoz elég sok emlék köt
(jártam oda zeneiskolába, rendeztem klubot, próbáltam, felléptem...)
...ez már erősen tendencia... nagyon rossz tendencia....
(ide most csúnyaszavak...)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tényleg bezárják a Benczúr (Postás Művelődési) Házat és a klubbot????
Figyelem!!!!
TOVÁBB ROMBOLJÁK A MARADÉK KULTÚRÁT IS ????!!!!
Most már biztosnak tűnik…de mi még azért kicsit bizakodunk, hogy létezik megoldás a folytatásra, és a Ház megmentésére….
A Magyar (Állami) Posta Zrt. Döntése alapján (A Matáv és az Antenna Hungária résztulajdonosokkal) az 1930ban, akkor még Királyi Posta által kulturális célra, Művelődési Háznak vásárolt és használt épületet 2008 június 30ai hatállyal ki kell üríteni…
A Házat terveik alapján eladják….Egyéb célokra, a minél elöbbi haszon reményében…..
….úgy, hogy a Benczúr Ház jelenleg a VI. kerület egyetlen Művelődési Háza, tele programokkal, koncertekkel, könyvtárral, képzőművész-körrel, tánciskolával, fotótanfolyammal, hangtechnikus képzéssel (Octupus), étteremmel, Az Erkel Ferenc Zeneiskolával, ami 1974 óta működik itt, először szervezett jazz- tanszakkal Budapesten, stb., stb….
És itt azért érdemes talán észrevenni (mert szinte nem lehet nem észrevenni), hogy a 2007 december 31én szintén bezárt és eladott, a VII. kerület egyetlen Művelődési Háza, az Almássy Téri Szabadidőközpont, és a március 1én a tervek szerint szintén bezáró Kultiplex után ez már nem az egyetlen Művészeti/Kulturális Ház, ahol közösségi terek, vagy a nem túlságosan hirdetett, propagált zenészek, művészek fordulhattak meg, az alternatív/ underground életből. A kultúra újabb pofont kapott???? Sajnos, úgy tűnik….. hihetetlen pusztítás zajlik….
Hogyha bárkinek bármi ötlete van a Ház megmentésével kapcsolatban hívjon minken/ írjon/ jelezzen stb….nekünk, a klub vezetőinek (Szele Szabolcs/ Horváth Attila) vagy a Ház igazgatónőjének, Szilágyi Mayának!!!
-kontaktok: http://www.benczurhaz.hu/telefonoldal.htm
http://www.benczurklub.com/index.php?option=com_content&tas k=view&id=18&Itemid=53
(esetleg a benczurklub@gmail.com címen)
És hogyha nem sikerülne még a Házat Művelődési Házként meghagyni, akkor a közeljövőben keresünk egy helyet is, ahol tovább működhetne akár a Klub, ahol több ezer zenész fordult meg az elmúlt 15 év során…illetve hogyha valaki munkát tudna szeptembertől, hasonló helyen, szintén szóljon!!!
Nagyon köszönjük a segítségeket, a tenni akarást!!!!
Nem hagyhatunk semmit sem pusztulni a pillanatnyi üzleti érdek miatt!!!
Valamit tennünk kell az ilyen helyekért, ahol még eleven a kultúra, a művészet, nem lehet, hogy megint a nyerészkedő hatalmaskodók járjanak jól…!
Üdv. mindenkinek, aki eddig vagy ezután is még ellátogat hozzánk, és támogat minket!
Júniusban végső esetben tervezünk egy Óriási Záróbulit is tartani, a Kertben és lent a klubban is, régebben és manapság is megfordult zenészekkel/ zenekarokkal !!!!
3 komment
Címkék: postás benczúr
hülyezsidó
2008.02.21. 10:35 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Lássuk a hírt:
A melegek okozzák az izraeli földrengéseket
Egy ultraortodox izraeli képviselő szerdán azt állította: a homoszexualitás földrengéseket okoz, és egy esetleges katasztrófa elkerülésének egyik módja az lenne, ha kevesebb szodómiát bátorító törvényt hoznak.-közölte az AFP francia hírügynökség.
A képviselő egy parlamenti bizottság előtt mondta mindezt. A bizottság azzal foglalkozott, hogy mennyire van felkészülve Izrael egy földrengésre.
A képviselő javaslata szerint a Knesszetnek meg kell vizsgálni azt, hogyan akadályozhatják meg a szodómiát, így védve meg Izraelt a földrengésektől. Slomó Benizri a Talmudra hivatkozva állította, hogy a földrengések és a homoszexualitás összefüggenek, igy az utóbbi visszafogásával meg lehetne akadályozni az Izraelt veszélyeztető földmozgásokat.
A képviselő szerint kevesebb olyan törvényt kellene hozni, ami " támogatja a szodómiát és egyéb perverziókat, mint például a leszbikus pároknak engedélyezett örökbefogadást".
A parlament 1988-as törvénye óta nem bűn a homoszexualitás Izraelben, és azóta több, a melegek jogait biztosító jogszabály született.
Független Hírügynökség <- AFP
Azt hiszem, a hír nem érdemel túl sok kommentárt: a hülyeség nem rasszista:)
Azért érdekes lesz megfigyelni a mi helyi hülyemagyarjaink reakcióját (akik ugye általában rasszisták ÉS homfóbok is egyszerre:)
Szerintem a homofóbiájuk erősebb, ezért túlteszik magukat a képviselő zsidóságán és egyet fognak vele érteni - nem beszélve arról, hogy ez így erősítheti az 'én-nem-is-vagyok-antiszemita-hiszen-még-zsidó-barátom-is-van' önfelmentő attitűdöt.
p.s. Aki nem érti, hogy a fentiek - a címmel egyetemben - miért nem rasszizmus, antiszemitizmus, zsidózás, az meg is érdemli...:)
4 komment
Címkék: bulvár hülyeség
Fekete-fehér igen-nem
2008.02.17. 23:19 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Anti-nosztalgia (és háromnem-es) kampányuk megtekinthető a regimagyarorszag.hu oldalon.
Oktatás, egészségügy fekete-fehérben.
Feketén-fehéren?
Vagy érveket ne tőlük várjunk?
És van ám más fiatalos tartalom is, például a Kampány a Biztonságos szexért.
Klassz:)
--------------------------------------------------------------------------------
Ha vigyázó szemünket a másik oldalra vetjük, ott is érdekeset találunk ám:
elhitte?
igen
megbánta?
igen
eljön?
igen
3 igen
szociális népszavazás - a felelős döntés
lsd. fidesz.huEz mondjuk szemre színes, de...
Túl pontosan akartak talán célozni, azért lett ilyen sete (se ő...:)?
hogyaszongya, a 'mieink' megvannak, másfél milla tuti igen
a maradékot meg begyűjtjük a kiábrándultakból (akik már úgyis rég elfeledték, hogy a száznapos csomag(ok) miatt IS tartunk ott, ahol, azt pedig ugyi igencsak szerették)
?
2 komment
Címkék: kampány politika reklám magyar
Lúzer
2008.02.15. 15:20 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Feladta magát csütörtökön délben az az ügyész, aki egy internetes fórumra egy ügyészségi gépről rasszista megjegyzéseket tett.
(...)
Az ügyész a "Lúzer" nevet használta, és rendszeresen írt egy Dél-Afrikában élő, szélsőséges magyar blogjába többnyire antiszemita és rasszista hozzászólásokkal bővítve a lap tartalmát.
http://index.hu/politika/belfold/rasszugy02/
Azt, hogy egyesek zsidóznak-cigányoznak-komcsiznak-stb, nem lehet semmilyen elkúrós kormányra kenni.
Azt, hogy egyesek kommenteket hamisítanak, IP-címeket nyomoznak, fenyegetőznek, nem lehet semmilyen elkúrós kormányra kenni.
(ez mind a két ún. 'oldalnak' szól: ezt nem lehet nácikra-rasszistákra stb sem kenni)
Azt, hogy egyesek mit engednek meg maguknak (és másoknak a saját blogjukon), azt nem lehet semmilyen elkúrós kormányra kenni.
Ezúton gratulálok minden érintettnek, hogy - mint mondani szokás - jelenlétükkel emelik a blogter mostanában amúgy sem túl nagy fényét.
p.s.: A fentieket kiváltó események a www.blogter.hu-n történtek.
Történnek.
Az érintett 'Lúzer' néven kommentelt.
Az említett Dél-Afrikában élő blogger nickje 'Hanter'.
És nem örülök.
p.p.s.: politikai alapú - úgymond 'jobbos-balos' - csetepaté folyik bizonyos nickek között már hónapok óta. Mindkét oldalról elhangzottak IRL adatok nyilvánosságra hozataláva való febyegetések. Az érintett nick és blog valóban egészen szélsőséges hangnemet engedett meg olykor magának. A 'feljelentést' nem tudni, ki tette.
5 komment
Címkék: blog politika internet bazmeg
Édes otthon
2008.02.08. 13:19 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
in medias res
(...)
A bátyám melózott, megunta hamar,
Elment, már nem is tudom svéd-e vagy magyar.
(...)
Hobo Blues Band : Édes otthon
avagy a tetovált: szép?:)
2 komment
Címkék: magyar svéd haza tetoválás
Google Flash?
2008.02.07. 14:10 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Kezdetben vala a FutureSplash.
Ebből lett a Marcromedia Flash, majd újabb felvásárlás után az Adobe Flash.
(Aki nem tudja, mi az a Flash, az olvassa inkább ezt a posztomat: Szerelemben jártas Kerítőnő:)
Most pedig jön a Google Flash?
Hogy nem teljesen teoretikus a kérdés, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy a answers.yahoo például törölte a kérdést
A Yahoo ugyan menekülni látszik a Microsoft öl(el)ő karjai elől, de kérdés, hosszú távon sikerülhet-e ez neki. (ezzel kapcsolatban került elő újra a kérdés )
A Google pedig igencsak jól járna az Adobe húzótermékével, a Flash-sel, és nem csak azért, mert napjaink egik legkurrensebb oldala, a youtube is Flash-driven.
Remekül passzolna a Google saját fejlesztései közé.
És nem csak azért, mert a rich media bannerek, az interaktív grafikonok stb. is mind-mind Flashben készültek.
Hanem mert így könnyen ellehetetleníthetné a Microsoft komoly(nak tűnő) próbálkozását, a Silverlightot
Emellett - mintegy bónuszként - megszerezhetné az Adobe két másik emblematikus termékét, az Acrobatot és a PhotoShopot
A deszktop grafika királya mint online alkalmazásd? Van benne fantázia, igaz?:)
Szerinted megveszi a Google az Adobe-t?
További gondolatébresztő írások:
Google's Answer To MicroHoo: Buy AdobeWhy Google Should Buy Adobe
Google: Buy Adobe for Video!
19 komment
Címkék: web2.0 microsoft google flash web internet youtube adobe
Szerelemben jártas Kerítőnő
2008.02.06. 11:38 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Legalábbis ezt ígéri a Randivonal társkereső oldal kampánya.
Ami így még rendben is lenne, hiszen nem csak Kánya Katának lehet saját társkeresője.
De hogy miért pont Karafiáth Orsolya (1), (2) lett a Nagy Kerítőnő?
Szerelmi ügyekben én semmiképen nem fordulnék költő(nő!)höz tanácsért: (lsd.: Költőnőt szeretni)
Igaz, amellett hogy költő, fordító, publicista; még Karády-epigon, önjelölt díva és médiatényező a.k.a. celeb is.
Meg az is igaz, ő is tud úgy nézni:
mint - celebnek többé, írónak kevésbé - pályatársa, Tisza Kata:
De valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk Dezső, a 31 éves szingli IT Help Deskes és Evelin, a 28 éves, szintén szingli sales representative éppen Karafiáth Orsolya tűzgyújtására és sorskezére várna:
Ha nehezen gyullad meg a tűz, nehezen talál rád a szerelem és szeretnél segítséget kérni egy szerelemben jártas Kerítőnőtől, akkor bátran kérd Karafiáth Orsolya segítségét!
Belelát az adatlapokba, jósol és megérez, olyan, mint a sors keze: biztos érzékkel talál neked társat.
Erre az email címre (hannibal@vipmail.hu) küldhetik el a randivonallal vagy Karafiáth kerítőnői tevékenységével kapcsolatos történeteiket.
A Nagy Kerítőnő nyakig húslevesben:
(fotó: Marjai Judit)
A Nagy Kerítőnő tíz kedvenc verseskötete
14 komment
Címkék: vers reklám web bulvár szex költészet párkapcsolat randi költő
Bulváriskola!
2008.01.30. 14:28 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Sikeres blogger szeretne lenni?
A bulváriskola megtanítja, hogy lubickoljon a sikerben!
Itt a soha vissza nem térő alkalom!
Csatlakozzon bulvárújságíró-képző tanfolyamunkhoz!
Az első leckék már olvashatók:
Bulvárújságíróképző. 1ső rész: a bulvárújságíróra leselkedő veszélyek
Bulvárújságíróképző. 2dik rész: a bulvárújságírás alapfogalmai
2 komment
Címkék: blog politika ajánló magyar bulvár szex pornó
Kalandtúra a bulvártérben
2008.01.28. 13:30 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
A bulvarter.blog.hu új fejléce magyar celebek és médiatényezők tipikus testrészleteinek felhasználásával készült.
Ön hányat tud beazonosítani és nevesíteni?
Segítségül annyit: a hibátlan megfejtéshez összesen tíz nevet kell beküldenie.
A legjobb megfejtők között az Első Marslakó által dedikált képeket sorsolunk ki:)
Ön még kik mely testrészletét ajánlja felhasználásra?
Válaszát várva és előre is megköszönve köszönik nagybecsű és megtisztelő figyelmét:
Hannibál Lektűr-attitűd és a bulvárújságírónők
3 komment
Címkék: blog játék bulvár
egyszavas
2008.01.21. 10:43 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
mesterműanyagelvbarátnőgyógyászévnyitóbuli
14 komment
Címkék: szó szójáték
Pálinkaszagú pátosz
2008.01.18. 07:00 :: A Hannibal Lektűr-attitűd
Sírva vigadós hiphop, árenbí magyarnóta
Az ötlet nettó giccsnek tűnik első hallásra, de már első hallgatásra kiderül, hogy nem az.
Libsiknek az úgymond nemzetieskedéssel, trianonozással, magyarok istenével lehet(ne) baja, konziknak az amerikai eredetű árenbí alappal meg a rapre jellemző élőbeszédes stílussal, hiphopos multikulti szókimondással...
Lehetne.
De nem számít a néhány suta rím, nem számít a néha közhelyes pátosz - a dolog valamitől mégis kibaszottul működik.
Bíró Szabolcs (aka Háborgató Maszkura) yol tolja és jól énekli és jól harmonikázza, és én töltök:
Amíg ajkam nótát dalol és a rap is magyarul szól
pálinkát igyon a szád és a magyarok istene vigyázzon rád
A zenei alap - magyarnótás beütésű - igen erős árembí.
Maszkura elsősorban ugyanis zenész, nem is rossz (lsd. Maszkura és a tücsökraj jazzpop együttes).
A szöveg pálinkaszagú pátosszal közhelyes, de ez cseppet sem zavaró, mert annyira erős, és mert hiteles:
2005-ben jöttem Pestre fel
csak azért, hogy nótázni ne felejtsünk el
habár rappel keverem, Maszkura az álnevem
dalom nektek éneklem, harmonikával fűszerezem
Erdélyből érkezett, mégis szlávosan hatalmas lelkű (...eszünkbe jut6 Viszockij?)
Minden ébredésünk egy baszott nagy titanic
elvánszorognék veletek az utolsó korty italig
és berugatnék minden itt lévő félrészeget
szolidárissá tegyél atyám vagy borítsd ránk a kék eget
esküszöm elkergetnék minden felleget
keserves nótából váljon vidám fergeteg
mocskos számból ritka fogak néznek rád
de találtam olyan asszony, ki erre is ezer csókot ád
Maszkura ezzel a dallal 2007 végén az it's rite második helyét és Az Év távolba mutató kisérlete vicces/kitüntető címet szerezte meg.
...és Lajkó Félix sem csak az ital meg a cigi szeretete miatt jut eszembe...
(a Belga Magyar nemzeti hip hop rap c. dalához hasonlóan ezzel a dallal kapcsolatban is akadtak jobbos félreértések (szent korona rádió, bombagyár, youtube-ról leszedetett nácista videó), de Maszkura bölcsen kezeli a dolgokat)
A dal Maszkura: Rapformátus c. hamarosan megjelenő lemezén is hallható lesz.
Addig is innen tölthető le:
http://bassfrog.fw.hu/
itt megnézhető:
http://www.hiphop.hu/tv/index.php?sid=4&fid=10005&vid=10151
Maszkura fórum:
http://www.hiphop.hu/forum/viewtopic.php?t=620&postdays=0&postorder=desc&start=0
Maszkura a rapneten
Maszkura közreműködött többek között a Ludditák Tizenegyes c. lemezén a 88.8 című dalban is
(van borom, gurum, pár hívem a wiwen
de a kardioedzéseken lehet csak szívem)
Utolsó kommentek