Ültem. A zsombékos rőtje fejemre nőtt végül. Opálos égen kék múlt, a régen azúr. Ártatlanként egykor rajzoltam szivárványt. Mit bántam, hogy piroskék csupán irónom! Üveggolyóm ráztam, bennem kavargott a vér: havamba holt a tél, sosemvolt Havanna! Nőm álmában hozzám…
Utolsó kommentek