Méla férfiundor fogta el, ahogy visszanézett élete nőire.
Még ha élete Nőjére nézett volna! De nem.
Pedig csak egy betű a különbség.
Apróság, gondolta. Szóra sem érdemleges.
Kevesebbért is haltak már nősi halált.
De nem akart mozdulni.
Jól érezte magát.
Érezte minden tagját, külön-külön és egységben is.
Mint érzi az erőt, kivel van.
Vele volt.
Elégedett volt így is sorával.
Nézte őket, ahogy csak férfi nézheti.
Nem vágyakozva, nem undorral, nem is közönyt mímelve: hallgatagon.
Tettrekésznek érezte magát (miként hímtagját is, nem utolsó sorban).
Mit ejtette! Dobta. Férfilendülettel. Ahogy élete nőit is.
Végül ott maradt, kihunyó szivarral, üres üveggel, méla férfiundorral magában.
Utolsó kommentek