Verőfényben sütött a fogyó nap.
Átsuhant előtte, pillantásánál sebesebben egy kósza gondolat. Idegenesen várt, mintha másnapos mikulás a hólesésben.
Áthalló távolságban, pont szemében vele állt Ő, a férfiember.
Nem csak úgy egyszerűen állt; ott volt. Mint akit letettek.
Kicsit otthagyottnak érzelte magamagát a lány is.
Elhagyatott volt, mint egy ódon kastély fád szobalánya, kinek szeretőjét elsodorta a zélet sorja. Hiszen pontosan így is történt.
Érthető tehát, miért nézett vissza őrá oly élesen. Mint a fény, mely szeméből szökött ki egyre. De ő is csak állt és ő is nézte őt viszont és vissza és viszonozva és viszonzódva folyvást.
Múló pillanat varázs... vagy múló varázs pillanata volt csupán?
Érzékeny lelkében vadul kavargott hópiheként a sok nagy 's érz elem...
Férfiundor
Utolsó kommentek