pneuszexuális fejlődésregény


Úgy tartják, nagy guminőcsábász vagyok, pedig valójában sosem volt igazán szerencsém a guminőkkel.

Gyermekként anyám - aki ízig-vérig modern guminő volt - csak ímmel-ámmal foglalkozott velem. A maga nyúlós-ragadós módján természetesen szeretett, de igazán soha nem érdekelte semmi más, csak a saját pneumatikája. Apámat is csupán évente kétszer láttam: születésnapomon és karácsonykor. Fiú létemre minden egyes alkalommal - koromhoz illő - babát kaptam tőle ajándékba. Az életre nevelt, mondhatnám cinikusan, de miután viszonylag zsenge koromban eltávozott, nem engedhetek meg magamnak semmiféle romboló iróniát egyre halványuló emlékképével szemben.

Dadusom, majd később annak velem egykorú leánygyermeke voltak társaim magányomban. A papás-mamás, melyet kicsiny gyermekkorunk óta folytattunk a dadus lányával és számtalan babámmal a kastély minden zugában, szinte észrevétlenül fordult felnőttesebb játszadozásokba. Így nem is tudnám megmondani, mennyi lehettem, amikor először voltam guminővel. De az biztos, hogy jóval a tizennegyedik születésnapom előtt megtörtént a dolog.

Dadusom leánya velem igen-igen kedves volt és több, mint engedékeny; valamint kifejezetten és igen fantáziadúsan buja. Bár szép egyáltalán nem volt, sőt praktikusan csúnyácskának mondhatnám leginkább. Első pneuszexuális élményem tehát távolról sem mondható ideálisnak, legalábbis ami az esztétikumot illeti.

A partin, melyet anyám tizennegyedik születésnapomra rendezett - és amelyen egyetlen korombéli fiú vagy leány sem volt, sem torta gyertyákkal, sem rendes ajándék, kivéve apám zsebméretű pumpáját, melynek jelentőségét csak évekkel később tudtam értékelni - órákon át ténferegtem az ismeretlen felnőttek között, füleltem a lovagok és guminőik szertartásos csűréscsavarásait, miközben felajzott kamaszként különösen kifinomult érzékszerveim az erotikát jelezték minden pohárka olajosan sűrű aperitífben, minden rugalmas tánclépésben, minden visszapattanó kacsintásban; minden apró sikkantásban, amikor a hideg pezsgő mintegy véletlenül ráfröccsent egy-egy szilikonozott dekoltázsra.

Végül anyám - tudtán és akaratán kívűl - mégis pompás ajándékkal kedveskedett nekem: az egyik gumibarátnőjét meglestem fürdőzés és öltözés közben, és onnantól kezdve nem érdekelt a dadus lányának traktorgumisan darabos, bár tüzes és őszinte gumiteste. A bűn - és a végzetes tévedés - útjára léptem, midőn a felületi szépséget kezdtem hajszolni. Későbbi guminőügyeim során számtalanszor megtapasztaltam, mekkorát hibázik az, ki csupán feszesség alapján ítél, és örökre elátkoztam azt a pillanatot...